Kérdése van? Segítségre, konzultációra van szüksége? Vegye fel velem a kapcsolatot!

+ 36 30 242 1674
Mozaikcsalád

Mi az a mozaikcsalád?

Mi is az a mozaikcsalád? A mozaikcsalád egy olyan életközösség, amelyet egy szülő és gyerekei, valamint egy másik ellenkező nemű felnőtt alkotnak, amely felnőtt esetleg szintén hozhatja saját gyermekeit a családba. Lényeges, hogy van legalább egy olyan felnőtt, akinek a gyerek(ek) a saját biológiai gyermeke(i) és ez(ek) a gyerek(ek) a másik felnőttnek nem biológiai gyermeke(i). Sőt az is lehet, hogy a gyerek, vagy gyerekek nem élnek együtt a felnőtt párral, azonban bizonyos időközönként – például hétvégente – kapcsolatot tartanak fent egymással, találkoznak.
Elég bonyolultnak tűnik ez a meghatározás, ugye? Miért fontos erről beszélnünk, és ezzel foglalkoznunk? A család az család, mondhatjuk, nem mindegy, hogy ki van benne? Azt kell mondjam, hogy nem mindegy.

A mozaikcsaládok sajátos nehézségei

mozaikcsalád nehézségekA mozaikcsaládok számos sajátos nehézséggel néznek szembe, ami ebből a bonyolult struktúrájukból fakad. Itt van például rögtön az alap kiinduló pont: míg a biológiai szülő már kialakított egy kapcsolatot gyermekével, addig az új pár a párkapcsolatot és a gyermekkel való kapcsolatát is most egyidőben alakítja ki. Érzékelhetjük ügye, hogy valószínűleg ez teljesen másként fog működni, mint amikor születésétől fogva együtt neveli egy pár a közös gyermeküket. Itt ebből az alapfelállásból következően lesznek olyan sajátos buktatók, amelyekre lehet és érdemes felkészülni. Azt nem állítom, hogy a felkészüléssel kikerülhetőek lesznek a nehézségek, és sétagalopp lesz a mozaikcsaládos élet. A felkészüléssel azonban nagymértékben csökkenthetjük a feszültségeket, tudatosíthatjuk az okokat, a mozaikcsaládok működési sajátosságait és így sok fölösleges sérüléstől megkímélhetjük magunkat és családtagjainkat is.

Mozaikcsaládok régen és most

Miben különböznek a mai mozaikcsaládok a régebbiektől? Miért pont most kerül elő ez a téma?
Mozaikcsaládok léteztek már több száz, ezer évre visszamenően is, kialakulásuk, és működésük azonban jelentősen eltért a mai mozaikcsaládokétól. A XX. századot megelőzve mozaikcsaládok úgy alakultak ki, hogy valamelyik szülő megözvegyült, és az elhalálozott szülő helyét töltötte be az új pár. Ebben az esetben az élő szülő – főleg, ha az anya hunyt el – általában új szülőt keresett gyermekei számára. A mostoha, ahogy ezt a kifejezést a gyermekmesékből is ismerhetjük, valóságosan, fizikailag is bekerült az elhunyt szülő helyére, feladatának a meghalt szülő szerepének felvételét, a gyermekek nevelését tekintették. A mostohák megítélése általában – talán éppen az elhunyt szülő szerepének felvétele miatt – rendkívül negatívvá vált.
Mozaikcsaládok régenJól nyomon követhetjük ezt a negatív megítélést a különböző mesék mostoha ábrázolásában, gondoljunk csak Hófehérke vagy Hamupipőke történeteire. A gonosz mostoha fogalma aztán elterjedt a köztudatban, és ez a kialakult kép a mai napig terheli a mozaikcsaládokat.

És akkor megjelent a válás…

VálásEz az újraházasodással létrejött korábbi családmodell jelentősen különbözött a mai mozaikcsaládok felépítésétől. Megjelent ugyanis a válás intézménye. Sőt, nem csupán megjelent, hanem a XXI. századra drasztikusan megnövekedett a válások száma. Jelenleg Magyarországon a házasságok 1/3-a újraházasodás. És akkor még nem is beszéltünk a mára oly jellemzővé vált élettársi kapcsolatokról, ahol a statisztikák már nem is tudják követni a szétválásokat, és az új kapcsolatok létesítését.
Ami a nagyon nagy különbség ezekben a mozaikcsalád alapításokban, az az, hogy ma az esetek nagyobb részében a gyermektől külön élő szülő nagyon is él, sőt jó esetben fenntartja és ápolja a kapcsolatot gyermekével. Ez az az élethelyzet, amire sem a hagyományos évezredeken keresztül kialakult családmodell, sem a meséink nem adnak választ: hogyan éljek jól egy mozaikcsaládban? Hogyan működtessem jól a mozaikcsaládomat?

Káosz az elnevezésekben is

Mi sem mutatja jobban a mozaikcsaládok új és robbanásszerű kialakulását, mint az ugyanarra az élethelyzetre vonatkozó sokféle elnevezés. Magyarországon a mozaikcsalád, vagy patchwork család kifejezések terjedtek el. A patchwork angol szó foltvarrást jelent, arra utal, hogy ez a család különböző részekből áll, mely részek megtartják saját jellegzetességüket, különállásukat, ugyanakkor végül egy összetartozó egésszé állnak össze. Hasonlóra utal a mozaikcsalád elnevezés is. A mozaik is sok szép színes kő művészi összeillesztésével alkot egy képet, mintát, vagy formát.
Az angolszász kultúrákban is több féle elnevezés terjedt el. Használják a stepfamily, patchwork family, blended family kifejezéseket egyaránt. A sokféle kifejezés azt mutatja, hogy egy új családi struktúra kialakulásáról beszélünk, ami bár jelenleg a világon egyre szélesebb körben jelenik meg, ugyanakkor annyira új, hogy nincs rá még egy egységes kifejezésünk sem.

Éppen ezért ha harmonikus mozaikcsaládban szeretnénk élni, akkor érdemes figyelmet és energiát fordítanunk arra, hogy jobban megismerjük a mozaikcsalád működésének dinamikáját, sajátos buktatóit, nehézségeit és örömeit. Mert igen, nem csupán nehézséget, hanem sok örömet is átélhetünk mozaikcsaládunkban.

 

Hozzászólások

hozzászólás