Miért őrölnek fel minket a konfliktusaink? – 2. rész
A konfliktus negyedik foka
Koalíció
A győzelem presztízs
Ezen a szinten a vita már nem a konkrét témáról szól, hanem arról, hogy győz vagy veszít a vitában álló fél. Már nem nyertes-nyertes, hanem nyertes-vesztes megoldásban kezdenek gondolkozni a felek. A győzelem presztízs kérdéssé válik. (A konfliktus első 3 lépcsőfoka itt olvasható.)
Sztereotípiák, előítéletek
A konfliktus során a vitapartnerről eddig kialakított kép kiteljesedik, rögzül, és a felek már semmilyen új információ hatására sem hajlandóak ettől eltérni. A vitázók a szemben álló fél körére, ismerőseire is kiterjesztik és általánosítják sztereotípiájukat. Ez a másikról kialakított negatív kép előítéletek, valamint a másik fél szándékairól, motivációiról alkotott egyoldalú elképzelések egyvelege.
Olyan ez a kialakult kép, mint valami képernyő, ami abban a pillanatban megjelenik a szemünk előtt, amikor a vitapartnert meglátjuk, és csak a saját – a vita korábbi fázisaiban kialakított – képünket látjuk a másikról. Ez a szemünk elé vetített „képernyő” megakadályozza, hogy teljes komplexitásában, egyediségében láthassuk vitapartnerünket. A fő dinamikája ennek a fázisnak, hogy megpróbáljuk meggyőzni partnerünket arról, hogy fogadja el tőlünk a róla alkotott képünk valóságosságát, miközben mi magunk teljes mértékben elutasítjuk az ő rólunk alkotott képét. Paradox helyzet, ugye? Pont így vagyunk ezzel a konfliktusainkban. Csalhatatlan jele, hogy a konfliktusunk már (legalább) a negyedik szakaszban jár, ha egy harmadik személy – facilitátor – kérésére nehezünkre esik pozitívumokat mondani a másik félről. Ha leginkább úgy tudjuk jellemezni a másikat, hogy javíthatatlan, ha azt gondoljuk róla „az ilyen emberek nem képesek megváltozni”.
Ezzel a hozzáállással aztán be is zárul a kör. A másikról alkotott negatív képünk önbeteljesítővé válik, a másik fél automatikusan alkalmazkodik a rá szabott szerephez. Amilyen viselkedést „elvárunk” a másiktól, ő úgy is fog reagálni, és mi is a másik fél elvárásainak megfelelően fogunk viselkedni. Nagyon nehéz eltérni ezektől az elvárásoktól. Itt már mindkét fél úgy érzi, hogy csak a másik interakcióira ad reakciót, és egyáltalán nem felelős a vele történő eseményekért.
Letagadható büntető viselkedés
Ezen a szinten az interakció tipikus formája a „letagadható büntető viselkedés”. Mit is jelent ez?
A felek látszólag ragaszkodnak a szabályokhoz, társadalmi normákhoz, etikához, a valóságban azonban ki nem hagynak egyetlen lehetőséget sem arra, hogy valamivel megsértsék a másikat. Burkolt célozgatásokat, kétértelmű megjegyzéseket tesznek egymásnak, provokálják, inzultálják, kritizálják egymást. Mindezt azonban olyan formában teszik, hogyha konkrétan rákérdezünk, akkor a szavak lecsupaszított jelentésébe kapaszkodva könnyűszerrel letagadhatják a sértő szándékot. A testbeszéd azonban nagyon árulkodó lehet. A nyílt sértéstől tartózkodnak a felek, ezzel védik meg magukat a drámai nyilvános „lebőgéstől”.
Támogatók gyűjtése
Ezen a szinten a felek támogatókat gyűjtenek maguk mellé. Azzal igyekeznek társakat maguk mellé állítani, hogy vitapartnerük negatív jellemzőit, viselkedését felnagyítják. A felek ilyenkor gyakran azért hozzák nyilvánosságra konfrontációjukat, hogy további támogatókat gyűjtsenek.
A támadás célkeresztjében már a vitapartner identitása, viselkedése, hírneve, pozíciója áll. A vitát már nem is az eredeti téma körül kialakult nézeteltérésből, hanem egymás karakterének jellemzőiből eredeztetik a vitázó felek.
A konfliktus akkor megy át az ötödik szintre, amikor valamelyik fél sorozatosan a másik jó hírnevére tör nyilvánosan. Ha ezt ismétlődően, és szándékosan megteszi, akkor nagyon nagy valószínűséggel a konfliktus a következő szintre lép.
A konfliktus ötödik foka
Tekintély elleni támadás
Az 5. szintbe való átlépés nagyon dramatikus. A fent részletezett támadások addig feszítik a húrt, míg az egyik ilyen nyilvános „lejáratás” alkalmával az egyik fél úgy érzi, hogy hirtelen „megvilágosodott”. Úgy érzi, hogy végre átlát a másik eddigi álarcán, és a másik összes eddigi cselekedete egy jól felépített terv része volt, amely szándékosan ellene irányult már a kezdetektől fogva. Minden egyes „akció” arra irányult, hogy őt félrevezesse és leplezze ellenfelének valós szándékait. Úgy érzi, nem is ismerte a szemben álló felet igazán, most látja csak annak valódi arcát. Itt már nincs kétség, minden egyértelműnek tűnik.
Jó és rossz erők
A felek azt gondolják magukról, és támogatóikról, hogy ők képviselik a jót, a moralitást, míg vitapartnerük és csoportja a rossz, gonosz erőket képviseli. A vitapartner már nem egyszerűen zavaró, hanem a korrupció, a rossz szándék újjászületése. Persze mindkét fél magának vindikálja a „jó oldalt”. Egyik jele az ötödik konfliktus szintnek, hogy a vitapartner jelenléte fizikai rosszullétet vált ki a másik félből. A vita itt az alapvető értékekről szól.
Nő a gyanakvás és a negatív elvárás
A másik félről alkotott kép ilyen drasztikus megváltozása rendkívüli módon megnöveli a gyanakvást és a negatív elvárásokat a másik felé. A másik fél minden – láthatóan konstruktív – cselekedete ármánykodásnak és félrevezetésnek tűnik, és egyetlen negatív cselekedete pedig teljes bizonyosságot nyújt a másik „valódi” természetéről. Ezen a ponton már nagyon nehéz a kölcsönös bizalmat visszaállítani. Minimális bizalom felállításához is gesztusokra van szükség, amit azonban a felek gyakran megalázónak éreznek. Ilyen gesztus lehet például egy nyilvános bocsánatkérés. A felek azonban ilyenkor tartanak tőle, hogy ez, vagy hasonló gesztusok a gyengeségüket, vagy bűnösségüket igazolják, ezzel tovább rombolva a tekintélyüket. Így gyakran az egyetlen látható megoldásnak az tűnik, ha folytatják a másik feketítését, és ennek eredményeként morális győzelmet arathatnak felette.
Az incidensek következményeként a felek saját renoméjuk, hitelességük helyreállításával is foglalkozni kezdenek, mely gyakran izolálja őket a teljesen kívülálló személyektől, ezzel lényegesen lecsökkentve annak esélyét, hogy objektív, a konfliktust enyhítő visszajelzéseket kapjanak. A konfliktus tehát tovább mélyül.
Amikor a felek elkezdenek egymásnak ultimátumot adni, és stratégiai fenyegetőzésekbe kezdenek (pl.: „Ha ez meg ez nem teljesül, akkor elhagylak…”), a konfliktus belép a 6. szintre.
A konfliktus 6. foka
Ultimátum
Az egyre bezáródó felek a másikat megbántó, a másiknak sérülést okozó cselekedetekkel fenyegetik meg vitapartnerüket. Ezek az ultimátumok jelentősen különböznek a 4. szint burkolt megjegyzéseitől, célozgatásaitól. A 4. szinten a közlő fél célja a saját feszültségének a levezetése, míg itt a 6. szinten kifejezetten arra irányulnak a fenyegetések, hogy a másik felet engedményekre, a közlő fél számára kedvező cselekedetekre vegyék rá, „kikényszerítsék” azt.
Ennek a fenyegetőzésnek 3 fokozata van.
- A felek kölcsönösen fenyegetik egymást. Ezeknek a fenyegetéseknek a célja az, hogy
- felhívják magukra és a követeléseikre a figyelmet,
- demonstrálják az autonómiájukat és azt a képességüket, hogy képesek meghatározni a teendőket, uralni a helyzetet
- a fenyegetés szankcióival rávegyék vitapartnerüket valamely követelésükhöz való alkalmazkodásra.
- A következő fokozatban a követelések egyre konkrétabbá, egyértelműbbé, határozottabbá válnak. A felek olyan fenyegető kijelentéseket tesznek szándékaikról, amiktől már nem tudnak hitelesen visszakozni. Kitartanak fenyegetésük mellett, ezzel is hangsúlyozva annak komolyságát.
- Ennek a szakasznak a harmadik fokozata, amikor a felek kifejezetten ultimátumot adnak vitapartnerüknek, ezzel vagy-vagy választás elé állítva azt.
A jellemzője ennek a szintnek, hogy a felek teljesen elvesztik a kontrollt az események felett, saját maguk kreálnak nyomást a másikra és magukra, ezzel egyre gyorsabb és egyre radikálisabb reakciókba kényszerítve a másikat és magukat is.
Távolodás a realitástól
A helyzet egyre távolabb kerül a realitástól. A fenyegetőző felek csak a saját követeléseiket hallják, látják, és úgy tekintenek saját követelésükre, mint egy szükségszerű elrettentésre ahhoz, hogy megakadályozzák a másik fél erőszak tételét. Azt remélik, hogy majd a másik enged a nyomásnak. Ez a nyomás és fenyegetés félelmet és tehetetlen kontrollálatlan dühöt válthat ki valamelyik félben.
Az egész helyzet egyre kaotikusabbá, nehezebbé, lassan kontrollálhatatlanná válik a felek számára, így ebben a beszűkült állapotban szinte minden esélyüket elvesztik arra, hogy mérlegelni tudjanak egy másik megoldási lehetőséget, alternatívát.
A felek ahhoz, hogy bizonyítsák fenyegetésük komolyságát nyilvános kijelentésekkel, vagy kisebb agresszív cselekedetekkel helyezhetik kilátásba fenyegetésük megvalósítását. A fenyegetett fél azonban ebben pont a másik agresszivitását látja igazoltnak, így még erősebb viszont támadásra készül fel. A felek lassan teljesen elvesztik saját választási szabadságukat, hogy más megoldási útra tereljék vitájukat.
Nagyon nagy veszélye ennek a fázisnak, hogy a nagy stressz, a kontrollálatlan agresszív cselekedetek, a növekvő komplexitás és zűrzavar hatására a vitában állók támogatói kis csoportokra hullanak szét, és önálló cselekedetekbe kezdenek. Amikor ez bekövetkezik, akkor már a vita főszereplői sem képesek megállítani a destruktivitást.
A konfliktus akkor kezd átfordulni a 7. szintbe, amikor a felek félnek az esetlegesen valóra váló fenyegetések következményeitől, és éppen ezért a másik fél szankcionáló potenciálja ellen indítanak támadásokat. Mivel a fenyegető stratégiák addig működnek, amíg a felek hisznek azok visszatartó erejében, amikor valamelyik fél cselekvésbe lendül a kilátásba helyezett szankciók ellen, akkor a konfliktus átlép a 7. szintbe. A 6. szint dinamikájának következménye, hogy a felek a fenyegetéseiket cselekvésbe fordítják át.
Glasl szerint a konfliktus 4-6. szintjén még születhet megoldás, ehhez azonban egy mindkét fél számára elfogadható külső semleges közvetítőre, azaz mediátorra van szükség. Ezeken a szinteken elharapódzott már annyira a konfliktus, hogy külső közvetítő hiányában vesztes-nyertes megoldás születhet csak, mivel ilyenkor a konfliktus dinamikájából fakadóan az egyik fél rákényszerít valamilyen megoldást a másikra. Így a konfliktus destruktív és romboló, és az egyik fél által kikényszerített vesztes-nyertes megoldás nem hoz hosszú távon kellő megnyugvást, a vesztes félben lappangó feszültség később újabb konfliktus formájában könnyen ismét felszínre törhet.
Amennyiben úgy érzi, hogy konfliktusa a 4-6. szint között mozog, feltétlenül kérje mediátor segítségét a vita hosszú távon kielégítő és megnyugtató rendezéséhez.
Forrás: Friedrich Glasl Konfliktmanagement. Ein Handbuch für Führungskräfte, Beraterinnen und Berater, alapján Thomas Jordan cikke: Glasl’s Nine-Stage Model Of Conflict Escalation
Kapcsolódó cikkek: