Miért őrölnek fel minket a konfliktusaink? – 1. rész
Tudjuk vajon, hogy amikor konfliktusba keveredünk, mire számíthatunk? Miért van az, hogy az elején még olyan apróságnak tűnt az egész, aztán egyre jobban megváltozik a véleményünk a másik szemben álló félről? Nem akartuk, és mégis kígyót-békát kiabálunk egymásra, és nem értjük: hogyan élhettünk együtt ezzel az emberrel? Hogyan barátkozhattunk vele? Hogyan szippant be minket a konfliktus? Ismerjük a konfliktus dinamikáját, és működését? Hogyan terjed ki a konfliktus, mitől és hogyan fokozódik?
Friedrich Glasl német konfliktuskutató kidolgozta a konfliktus kiterjedésének, növekedésének 9 lépcsőfokból álló modelljét. Glasl arra mutatott rá, hogy minél inkább elmélyül egy konfliktus, annál kevésbé lehetséges, hogy a felek önmaguk megoldják konfliktusukat, sőt, az elmélyülés egy fokát követően Glasl már magát a megoldás lehetőségét is kétségbe vonja. Nézzük csak, milyen lépcsőfokokat állított fel a német kutató.
A konfliktus 1. lépcsőfoka
Megkeményedés
Ez a lépcsőfok akkor jön létre, amikor a felek közt valamilyen különbözőség lép fel, frusztrációt éreznek a kapcsolatukban, és bármilyen megoldásra is tesznek erőfeszítést, úgy érzik, nem tudnak továbblépni, a frusztrációjuk és rossz érzésük megmarad, különbözőségük, nézeteltérésük nem oldódik fel.
Ilyenkor azt érezzük, hogy hiába magyarázunk, érvelünk a párunknak, barátunknak, szüleinknek, testvérünknek, gyermekünknek, sehogy sem jutunk mindannyiunk számára megfelelő közös nevezőre, és továbbra is feszültséget érzünk. Mintha a másik nem is értené, mit mondok, vagy tán nem is akarja érteni?
A konfliktus ezen szintjén a felek álláspontja, véleménye megkeményedik, egy ponton befixálódik, ezáltal kölcsönösen képtelenné válnak a másik fél érzékelésére. Miközben igyekeznek különbségeiket feloldani, frusztrációjuk egyre inkább növekszik, és mivel erőfeszítéseik a konfliktus megoldására eredménytelennek tűnnek, elvesztegetett időnek érzik az egymás meggyőzésére fordított törekvéseiket. Csalódottá válnak, gyanakvóak lesznek egymás irányába, felmerül bennük a gyanú, hogy a másik fél talán nem is törekszik őszintén a konfliktus megoldására. A felek kommunikációja itt még a kölcsönösségen alapul, jellemzője az egyenesség.
A következő szintbe átmenetkor legalább az egyik fél gyanakvása nő, és valamelyikük, vagy mindegyikük elveszti hitét abban, hogy egyenes kommunikációval és megbeszéléssel megoldható a konfliktus. Ilyenkor az egyenességet és őszinteséget felváltja a taktikázás és manipuláció, ezzel a konfliktus a 2. szintre lép.
A konfliktus 2. foka
Vita
Mivel a felek úgy érzik, hogy a másik fél nem érti meg őket, és nem figyel rájuk, így egyre erőteljesebbé válnak a verbális konfrontációk, egyre erőteljesebben próbálják keresztülvinni és megvalósítani saját álláspontjukat. A vitában álló résztvevők egyre rugalmatlanabbá válnak, egyre kevésbé hajlandóak elmozdulni a saját álláspontjuktól. A szempontok és érvek értékéről a hangsúly a látszatra, külső megítélésre tolódik át. Mindenki sikeresnek, erősnek mutatja magát, és ebben a helyzetben nagyon fontos mindkét fél számára saját hírnevének megőrzése, önbecsülésének erősítése.
A felek taktikai trükkökkel igyekeznek kibillenteni érzelmi egyensúlyából vitapartnerüket. A racionalitás helyett egyre inkább az érzelmek kerülnek a középpontba, és az érzelmek kezdik mozgatni a vita dinamikáját. A szavaknak már mögöttes jelentéstartalma van, rejtett jelentést is hordoznak magukban. Ezáltal megjelenik, és egyre növekszik a bizalmatlanság a kapcsolaton belül. Minden megnyilvánulásnak és cselekedetnek többlet jelentése van, attól függően, hogy hogyan hat a cselekvő külső megítélésére, a róla kialakított képhez hogyan illeszkedik.
A felek olyan „kvázi-racionális” érveket vetnek be, mint például:
- A kialakult probléma alapelveiről vitáznak, hogy elkerüljék a felelősségvállalást;
- Eltúlozzák a vitapartner pozíciójára nézve esetlegesen negatív hatásokat, következményeket, hogy bizonyítsák a másik álláspontjának abszurditását; „Ha ezt teszed, azt fogják hinni, hogy rossz szakember vagy…”
- Más témákban a vita tárgyával kapcsolatos párhuzamokat vonnak apró szuggesztív megjegyzésekkel, hogy növeljék az eredeti vitatéma jelentőségét; „Nézd, de érdekes, a tévében pont azt mondják, hogy…”
- Tradíciókra, szokásokra hivatkoznak, hogy legitimálják álláspontjukat; „A mi családunkban ezt mindig úgy csinálták…”
- A felmerülő, – az érdekükkel nem egyező – megoldási alternatívákat extremitásnak állítják be, hogy ezzel is egy számukra is elfogadható kompromisszumra késztessék a szemben álló felet. „Azt lehetetlen megvalósítani, épeszű ember ilyet nem vállalna be!”
Az engedékenység, vagy rugalmasság ebben a fázisban rizikósnak és gyengeségnek tűnik. A kommunikáció egyre konfrontatívabbá válik, ugyanakkor ebben a fázisban a felek még vacillálnak az együttműködés és versengés közt. Éppen ezért, a nyílt konfrontációból és a még meglévő együttműködési hajlamból fakadóan, itt születhetnek konstruktív megoldások is.
A bizalmatlanság növekedése aztán bizonytalansághoz vezet, melyet a saját önbecsülésük növelésével igyekeznek kompenzálni a felek. Hogyan növelik saját önbecsülésüket? Úgy, hogy nyomatékosítják saját erejüket, becsületességüket, igazukat. A feszültség növekedése gyakran kitörésekbe, hangos kiabálásba torkollik, amelyek – bár jól levezetik a feszültséget – a megoldáshoz nem visznek közelebb. Megkezdődik a másik fél beskatulyázása is („Te ilyen, meg olyan ember vagy”, „az ilyen emberek, mint Te mindig…”) ez erőteljesen azonban majd a 4. fázisban bontakozik ki.
A konfliktus akkor lép át a 3. fázisba, amikor a felek úgy érzik, hogy fölösleges a szájukat tépni, úgysem változik semmi, és a vitapartnerükkel történő egyeztetés nélkül kezdenek cselekedni.
A konfliktus 3. foka
Szavak nélküli cselekvések
A 3. szinten a felek nem hisznek többet a szavak megoldó erejében, és cselekvésbe váltanak át. Az együttműködés itt már teljesen háttérbe szorul, és a felek versengeni kezdenek. A feleken teljesen eluralkodik az az érzés, hogy vitapartnerük gátolja őket, és ezáltal függnek vitapartnerüktől. Amikor ez a függőségi érzés túl nyugtalanítóvá és zavaróvá válik, akkor megpróbálják ezt a kölcsönös függést vitapartnerük ledominálásával egyoldalú függőségbe átfordítani. Az válik legfontosabbá, hogy a szemben álló felet meggátolják céljának elérésében, és a saját meggyőződésüket, nézőpontjukat erőltessék a másikra.
Ezekkel az egyoldalú cselekvésekkel arra szeretnék rávenni vitapartnerüket, hogy megenyhüljön irányukba, miközben saját maguk semmi szín alatt sem szeretnének engedékenynek látszani. Érzékeljük ennek a helyzetnek az ellentmondásosságát és lehetetlenségét, ugye? „Nekem van igazam, azt akarom, hogy a másik engedjen, miközben én tuti biztos nem engedek”, és ugyanez az érzés található a másik oldalon is. Ezen a ponton a konfliktus elmélyülése és elmérgesedése felgyorsul.
Mivel nagyon kevés a valós kommunikáció, így a másik szándékainak feltételezéseit, a másik félről kialakított sztereotípiáikat, mögöttes szándékairól, motivációiról alkotott elképzeléseiket nem tudják a felek leellenőrizni, így képzelgéseiknek, gyanakvásaiknak csak a saját fantáziájuk szab határt. Növekszik a polarizáció, a félelem, egyre csökken a másik figyelembe vétele.
Jellemző, hogy a felek tehetetlennek, a külső körülmények áldozatainak érzik magukat, így felelősséget sem vállalnak cselekedeteikért. Cselekedeteiket a másik fél cselekedeteire adott szükségszerű válasznak tekintik, amit a másik „kikényszerít” belőlük, így arról ők nem is tehetnek. Például: „Nem tehetek róla, hogy ma is későn mentem haza, ha ő máshogy viselkedne velem, biztos több kedvem lenne hazamenni.”
A 4. szintre átmenetben a felek rejtett támadásokat intéznek a szemben álló fél pozíciója, hírneve, és kapcsolatai ellen. Ezek a támadások burkoltak, és mivel a felszín alatt történnek könnyen letagadhatóak. Ez növeli a frusztrációt a felekben, és tovább mérgesíti a konfliktust.
Az első három lépcsőfokra jellemző a konfliktusokban, hogy ezeken a szinteken még a felek képesek önmaguk nyertes-nyertes megoldást találni konfliktusukra és valamennyi fél számára kielégítő konszenzus kialakítására. Ezért hasznos, ha észrevesszük és tudatosítjuk magunkban, hogy mennyire mérgesedett el köztünk a konfliktus, így még idejében tehetünk azért, hogy konstruktív, a vitában valamennyi résztvevő számára kedvező, nyer-nyer megoldást alakíthassunk ki.
Forrás: Friedrich Glasl Konfliktmanagement. Ein Handbuch für Führungskräfte, Beraterinnen und Berater, alapján Thomas Jordan cikke: Glasl’s Nine-Stage Model Of Conflict Escalation
Kapcsolódó cikkek: